A talaj a Föld pohara – Föld Fesztivál az Állatkertben

A Fővárosi Állat- és Növénykert idén „A víz maga az élet” mottóval rendezte meg a Föld Fesztivált. 2018. április 21 és 22-én a Magyar Talajtani Társaság lelkes tagjai illetve az MTA ATK Talajtani és Agrokémiai Intézet munkatársai „A talaj a Föld pohara” című tematikus sátorban ezúttal is aktívan részt vettek a rendezvényen.

A már-már „szokásosnak” számító interaktív talajfizikai, -kémiai és -biológiai bemutatónk újabb elemekkel bővült, amely a talaj, mint vízraktár és vízvédelmi szempontból is nélkülözhetetlen erőforrás szerepét hivatott elmélyíteni a gyerekek, diákok és felnőtt érdeklődők számára. A foglalkozásokat ezúttal is nagy érdeklődés övezte, kisebbek és nagyobbak is örömmel merültek bele a kísérletezés-, talajtulajdonságok vizsgálata-, valamint a talajlakó állatok megfigyelésének világába.

Célunk, hogy a Talajok Nemzetközi Évtizedében (2015-2024) kiemelten felhívjuk a figyelmet a talajok jelentőségére, miszerint a talajon nem csak állunk, hanem élünk is. A Budapesti ZOO felkérését örömmel véve két napon keresztül mutattuk be a talajokat elméleti és gyakorlati megközelítésben, játékos feladatokkal fűszerezve, törekedve arra, hogy a több ezres látogatóközönség minél többet megtudjon a talajokról, illetve a talajoknak az ember életében betöltött szerepéről.

Regisztráció a Talajtani Vándorgyűlésre

Featured

Tisztelt Társasági Tagok!

Mint azt a legutóbbi Hírlevélben olvasható volt, megnyílt a 2018-as pécsi Talajtani Vándorgyűlés regisztrációs felülete, mely ezen a linken érhető el:
A Vándorgyűléssel kapcsolatban számos új információ van a 2. körös Körlevélben, melyben a szakmai programokról, a terepi napról, a fizetéssel és a beküldendő absztraktokkal kapcsolatosan lehet tájékozódni.
A tervezett előadások, illetve poszterek rövid összefoglalóját a regisztrációs felületen kell feltölteni.
Kérdéseseiket, észrevételeiket kérem küldjék a talajtanitarsasag@gmail.com e-mail címre.
Szeretettel várunk mindenkit a Vándorgyűlésre!

Ismét talajos Ásványbörze és Geonapok

A 2018. április 7-8-án megrendezett immáron 19. Lurdy-Házi Ásványbörze és GEO Napokon ismét jelen voltunk a lelkes talajos csapatunkkal, hogy az érdeklődőknek bemutassuk a talajok szerepét, jelentőségét a földi élet mindennapjaiban. A tavalyi 17. Lurdy-Házi Ásványbörze és GEO Napokon immáron másodjára bemutatott interaktív talajtanos bemutató nagy sikerére való tekintettel ismét meghívták a Magyar Talajtani Társaságot , illetve az MTA ATK Talajtani és Agrokémiai Intézetet, hogy idén is tartsunk talajos foglalkozást.

A felkérést ismét örömmel vettük, így egy közel 10 fős csapat mutatta be a talajok fizikai, kémiai és biológiai tulajdonságait, egy a már jól megszokott interaktív bemutató keretében. Az eseményen a gyerekek, a diákok illetve a rendezvény felnőtt érdeklődői szerezhettek ismereteket a jellemző magyarországi talajképző kőzetekkel, a mállási folyamatokkal, és a kialakult talajtípusokkal, a talaj mikro- és mezofaunájával kapcsolatban. A talaj rétegzettségét, és tulajdonságaikat életnagyságú „talajszelvények” is szemléltették, de volt „zseb talajszelvény” készítés, a nagyobbak pedig a „Magyarország talajai” c. puzzle kirakásában segédkezhettek.

Lévén, hogy a Talajok Nemzetközi Évtizedében (2015-2024) kiemelten fontosnak tartjuk a figyelemfelhívást a talajok jelentőségére, fókuszálva arra, hogy a talajon nem csak állunk, hanem élünk is, jó volt látni a sok érdeklődő gyerek arcát, s reméljük jövőre is részt vehetünk az ehhez hasonló eseményen.

Kutatók Éjszakája talajos szemmel

A Kutatók Éjszakája Európa legnagyobb tudománykommunikációs rendezvénysorozatának idén is elsődleges célja volt, hogy megmutassa a tudomány sokszor titokzatosnak, vagy a hétköznapoktól távolinak tűnő világa szórakoztató oldalát. Bemutatkoznak a kutatók, és megismerhetjük azt a folyamatot, ahogy „az élet, a világmindenség meg minden” titkait megfejtik. Bepillanthatnak a látogatók különleges, máskor nem látogatható helyszínekre, megismerhetnek érdekes embereket, akik közelebb hozzák az érdeklődőkhöz a tudomány érdekességeit, aktualitásait.

Ennek tükrében 2017. szeptember 29-én a Magyar Talajtani Társaság és az MTA ATK Talajtani és Agrokémiai Intézet, valamint a Pécsi Tudományegyetem TTK Földrajzi Intézet Természetföldrajz Tanszékének lelkes tagjai, munkatársai tartottak interaktív talajos bemutatót Élet és Talajok… Talajok Évtizede címmel, hogy megismertessék az érdeklődőket a talajok sokszínűségével. A program keretében a gyerekek, a diákok és a rendezvény felnőtt érdeklődői találkozhattak a talajokkal, azok jellemző tulajdonságaival, kiemelve azok jelentőségét az emberiség és a földi élet szemszögéből:

A talaj textúrájának meghatározása gyúráspróbávál és talajok színének meghatározása Munsell skálával. A talaj kémhatásának és mésztartalmának meghatározása. Talajlakó élőlények vizsgálata sztereomikroszkóppal. Egyéb interaktív bemutatók és foglalkozások: „Magyarország talajai” c. puzzle kirakása, „zseb talajszelvény” készítés.

Ezen felül ki lehetett rakni a „Magyarország talajai” című puzzlet, „zseb talajszelvény” lehetett készíteni, életnagyságú „talajszelvényekben” lehetett gyönyörködni, amin keresztül a kitartóbb érdeklődők megfigyelhették a talaj rétegzettségét, megérthették a tulajdonságait és azok jelentőségét.

Célunk, hogy a Talajok Nemzetközi Évtizedében (2015-2024) kiemelten felhívjuk a figyelmet a talajok jelentőségére, miszerint a talajon nem csak állunk, hanem élünk is. A pécsi kollégákkal karöltve örömmel mutattuk be a talajokat elméleti és gyakorlati megközelítésben, játékos feladatokkal fűszerezve, törekedve arra, hogy a lelkes látogatóközönség minél többet megtudjon a talajokról, illetve a talajoknak az ember életében betöltött szerepéről.

Köszönjük! V4 Konferencia – Olmütz

tererinap_csapatA visegrádi országok nemzeti talajtani társaságai által szervezett, “Degradation and Revitalisation of Soil and Landscape” című konferenciát “felvezető” terepi napon Sopron és környékének talajai kerültek bemutatásra. Sikeresnek bizonyult a terepi nap, mert mind a résztvevők, mind a konferencia fő szervezői később dicsérték a szervezők, Bidló András és Horváth Adrienn munkáját. A helyszíneket Novák Tibor József, Kalicz Péter és Eredics Attila mutatták be, míg a szervezési munkákban Fuchs Márta volt segítségükre.

Ezúton is nagyon köszönjük önkéntes és fáradságos munkájukat!
Az általuk írt rövid élménybeszámolót itt olvashatják.

a képen:

Felső sor, balról jobbra: Richard Gere, Bidló András, Novák Tibor József, Juraj Bebej, Pavel Pavlenda, Marián Homolák, Piotr Hulisz, Wojciech Kwasowski

Alsó sor, balról jobbra: Lubica Pospisilova, Erika Gömöryová, Cezary Kabala, Horváth Adrienn, Elina Zakharchenko